Hírek


2008. augusztus 7.

A
Csongrád Megyei Önkormányzat, a Távcsőcentrum és az MCSE támogatásával beszerzett Dobson távcsövünk tegnap megérkezett és sikeresen összeraktuk, kipróbáltuk. A távcső elhelyezésével, használatával kapcsolatban szerveznünk kellene a közeljövőben valamilyen nagyobb létszámú - esetleg falatozós - összejövetelt!

2008. május 6.

Bár a "Hírek" szekció az utóbbi időben látszólag ritkábban frissül, csoportunk élete "virágzik" -  a kedvezőtlen időjárás ellenére is ki-kijutunk az ég alá, április 26-án pedig ismét közös főzéssel ünnepeltük a tavasz beköszöntét.  Csák Balázsnak és  Sánta Gábornak köszönhetően pedig az új képgaléria is rendszeresen frissül.
Fontos hír házunk tájáról, hogy a Csongrád Megyei Önkormányzat jelentős pénzadománnyal járul hozzá csoportunk működéséhez, amelynek elnyeréséhez nyújtott közreműködéséért köszönet illeti az MCSE vezetését és egy tagtársunkat is. Az elnyert 150.000 Ft-ból tervezünk vásárolni egy 25 cm-es Skywatcher Dobson-távcsövet és két jó minőségű okulárt. A támogatás fejében időnként természetesen részt kell vennünk nyilvános és iskolai bemutatókon is - a legközelebbi alkalommal például június 21-én, a Múzeumok Éjszakáján.
Az ünnepélyes átvételről és a távcső beszerzése körüli részletekről szintén tájékoztatást adunk a közeljövőben.

2007. szeptember 19.

Az új rendszerű képgalériánk folyamatosan frissül, a régi képek átkerülnek majd idővel. Jelenleg Fehér Ferenc és Asztalos Tibor új fotói láthatóak, valamint egy impozáns déli féltekei látványosság.
A 2007. október 6-án esedékes összejövetelünkön vörösboros szarvaspörkölt lesz a menü, részletek e-mailban illetve a keddi találkozókon.
A szokásos évi találkozónk helyszíne és időpontja: Kertész utcai Csillagvizsgáló, 2007. október 13., szombat, 10h kezdettel. A program alant olvasható.

Az SZHCS találkozó programja

2007. október 13., szombat, 10h óra
Szeged, Kertész u., Csillagvizsgáló

10h

Székely Péter: Beköszöntő
Szatmáry Károly: 15 éves a felújított Csillagvizsgáló
Csák Balázs: Digitális üstököskeresés és a jövő útjai
Simon Attila: Exoholdak fotometriai detektálása

kb. 12h, szünet, 30 perc, csoportkép

Kiss László: A 300 m-es távcső: látogatás a CHARA optikai interferométernél.
Székely Péter: Az MCSE mélyeges honlapja és archívuma
Hegedüs Tibor: Az újjászerveződő CCD-s szakcsoport
Sárneczky Krisztián-Kiss László: Az Elst-Pizarro-üstökös/kisbolygó 2007-es aktív fázisa

kb. 14h, szünet, 20 perc

Sánta Gábor: Műholdas régészet
Szabó Gyula: Exobolygós konferencián jártam
Sánta Gábor: Rajzos megfigyelések az elmúlt egy évből

Ezután kötetlen(ebb) programok:

Kiss László: Ausztráliai anzix
Tepliczky István: Az idei ORACSBITU - fényképes beszámoló és kedvcsináló
Vitafórum a jövő csillagászati pályázati lehetőségeiről.

A szünetekben szendvics, üdítő, édesség valamint napészlelés!
Este az időjárás függvényében közös távcsöves észlelés saját illetve
a Csillagvizsgáló műszereivel.

Minden csillagászat iránt érdeklődőt szeretettel várunk!

MCSE Szegedi Helyi Csoport

2007. július 31.

Az Újvilágból is kapunk szerencsére felvételeket, Kiss László Wilson-hegyi felvétele az Egyéb képek rovatban látható.

2007. július  7.

Jankó László társunk Triesztben fotózta azt a látványos napórát, amely az egyéb képek rovatban található.

2007. június 22.

Friss felvételeink: Asztalos Tibor 2 képe és Csák Balázs egy fotója került fel az Egyéb képek rovatba.

2007. június 6.

Újabb képekkel gyarapodtunk: Bucsi Gábor és Schmidt Zoltán sikerrel járt a május 22-i Hold-Szaturnusz fedés megfigyelése során, Asztalos Tibor két új villám fényképet küldött (nekünk csak ez jutott...), míg Fehér Ferenc egy régebbi Mars fotóját juttatta el.

2007. május 25.

A keddi Hold-Szaturnusz fedés képei helyett csupán villámokkal tudunk szolgálni... de azok is nagyon látványosak. Asztalos Tibor és Fehér Ferenc képei kerültek fel a honlapra.

2007. május 18.

Asztalos Tibor és Sebők László is küldött fotókat a keddi viharról és annak előkészületeiről, az egyéb képek rovatban találjátok őket.
Csák Balázs képei is felkerültek a "birka-torról".


2007. május 9.

Felkerült a szombati főzésről készült képek egy része, melyeket Balogh Gábor készített. Itt találjátok.

2007. május 8.

A hétvégén sikeresen megtartottuk az idei első, közös főzést célzó összejövetelünket. A menü ízletes birkapörkölt volt, aminek elkészítéséért és az egyéb ezzel kapcsolatos fáradozásokért Asztalos Tibor tagtársunkat illeti köszönet. Kb. 15 tagunk jelent meg a jó hangulatú találkozón, szerencsére az eső is elkerült minket. Az itt készült felvételek remélhetőleg a napokban befutnak és felkerülnek a honlapra.

4 új képet is kaptunk Asztalos Tibortól, két látványos villám-fotót a szombat estétől beinduló heves záporok közepette, valamint pár nappal korábban készített szivárvány és melléknap fotókat.

2007. március 26.

Újabb (bár régebbi keletű) fotókkal gyarapodtunk: Balogh Gábor 3 remek Hold fotója, egy Mars képe és egy a legutóbbi, márciusi holdfogyatkozásról készült képe került fel a honlapra. Ezenkívül Csák Balázs gyűjteményeit is belinkeltem, a főoldalról elérhetőek Egyéb fotógalériák címszó alatt.
Kellemes böngészést!


2007. március 8. Internacionális Zoltán és Nőnap.

Minden kedves érintettet köszöntünk!
Asztalos Tibor új Hold haló fotója került fel illetve feltettem a 2007. március 3-ai holdfogyatkozás során készült riportot, ami a Duna TV híradójában volt látható másnap este 18h kezdettel.
A fájl kb. 50 megabájt és ASF formátumú és az Egyéb képek rovatban található.


2007. február 23.

Asztalos Tibor két új fotója került fel a honlapra. A Skorpió nóvájáról készült csíkhúzós kép az Egyéb rovatba, valamint a Vénusz-Hold együttállást megörökítő felvétel az Együttállásokhoz.


2007. február 14. Valentin-nap

Két egzotikus halmaz fotót láthattok az Egyéb képek rovatban... Itt


2007. január 24.

Asztalos Tibor küldött egy régi (2004. augusztus 16.) Perseida fotót, az Egyéb képek rovatban megtalálhatjátok.
Ezen a szent helyen.


2007. január 22.

Sikerrel átálltunk az új központi MCSE szerverre. Ezentúl tehát ezen a címen (szeged.mcse.hu) tekinthető meg a honlapunk, a régi titános honlapot is átirányítottam ide.

Emellett felkerült jónéhány kép a C/2006 P1 McNaught üstökösről valamint két új Hold haló Asztalos Tibortól.



2007. január 4.

4 régebbi felvétel került elő Bonyák János számítógépének rejtett elektronikus raktárjából,  ezek hangulatképek a 2004.  június 8-i Vénusz-átvonulásról. 
B.Ú.É.K. mindenkinek!


2006. december 22.

Bár az időjárás miatt észlelési tevékenységünk sajnos minimális, ne szegje ez senkinek se kedvét, lesz még Budán kutyavásár - azaz derült ég, csoportos észlelés, közös főzés, minden jó...
Addig is mindenkinek hasonlóan sok spirálkart és sötét anyagot kívánok az ünnepekre.

Székely Péter




2006. október 17.

Felkerült az idei találkozóról szóló beszámoló Sebők László fotóival illusztrálva.

2006. október 9.

Tegnap, vasárnap ismét sikeres összejövetelt tartottunk a Füvészkertben, Sebők Laci társunk ismételten remek húsokat sütött (köszönet illeti őt érte) és sikerült pár órát együtt beszélgetéssel, falatozással tölteni. A mórahalmi bázisra készültünk eredetileg, de valamilyen számukra eddig érthetetlen okból nem kaptunk kulcsot. Az este során Csák Balázs irányítása mellett zsánerképeket készítettünk a 40 centis távcsővel, többek között a SWAN üstökösről. A képek hamarosan felkerülnek majd a honlapra.
Addig is nézzétek meg Kovács Judit melléknap képeit a Nap rovatban!
Itt pedig a szombati SZHCS találkozó programját láthatjátok.


SZHCS program 2006. október 14., szombat, 10h óra
Szeged, Kertész u., Csillagvizsgáló

Szatmáry Károly: Újdonságok az exobolygók területén
Hegedűs Tibor: A BART első eredményei
Székely Péter: Tényleg kerek egy gömbhalmaz?
Szalai Tamás: Bostonban jó magyar csillagásznak lenni
Szabó Gyula: Képfeldolgozási konferencián Dubrovnikban
Kereszturi Ákos: A Naprendszer viselt dolgai
Takáts Katalin: Csillaghalál egy extragalaxisban
Csorvási Róbert:  Madarat tolláról, csillagot foltjáról
Asztalos Tibor: Változócsillag észlelési segédlet
Balogh Gábor: Asztrofotóink az elmúlt egy évből
Tepliczky István: Napfogyis kalandtúráink


2006. szeptember 22.

Bucsi Gábortól kaptunk nagyon látványos kompozíciókat a két héttel ezelőtti holdfogyatkozásról.

2006. szeptember 18.

Néhány újabb fotó került a gyűjteményünkbe: Balogh Gábor, Sebők László és Csák Balázs a múlt heti Plejádok fedés során készített képeket, Sebők László pedig a 7-ei részleges holdfogyatkozást örökítette meg (az Egyéb rovatban zsánerképek is vannak), valamint általa végre két mély-ég fotóval is gyarapodtunk (Iker-halmaz és M 31).

2006. szeptember 6.

Hosszú idő óta ismét frissül honlapunk.
Székely Péter 4 hónapos ausztráliai tartózkodása alatt Csák Balázs látta el a csoport ügyes-bajos dolgait, köszönet illeti érte.
A következő korábbi felvételek kerültek fel most:
- Bucsi Gábortól 2 Nap kép
- Asztalos Tibortól villám- és naplemente fotók
- Szabó Gyula piszkéstetői hangulatfelvétele a Holdról.
(Ez utóbbiak az Egyéb képek... rovatba kerültek.)
Reméljük az ősz ismét sok derültet hoz majd valamint október 14-én szeretnénk ismét megrendezni a szokásos őszi találkozónkat.


2006. április 3.

Csák Balázs napfogyatkozáskor készített képeiből láthattok egy albumot.

2006. március 21.

Ismét Asztalos Tibor szorgoskodott Hold haló megörökítésében, több felvételt is kaptunk, kettőt közzé is teszek és nyitottam egy új képrovatot e címen.

2006. március 6.

Bucsi Gábortól kaptunk néhány remek felvételt: Nap, Hold, Jupiter került távcsővégre. A bázis meglátogatása továbbra is halasztódik az időjárás miatt...

2006. január 18.

Asztalos Tibortól érkeztek új képek: Mórahalmon az éves találkozón készültek, valamint két Hold-Mars együttállás.

2005. december 2.

Tepitől kaptunk rengeteg felvételt az őszi találkozóról, néhányat felraktam. Reméljük hamarosan a mórahalmi bázison készített képeiből is csemegézhetünk.

2005. november 4.

A hosszú hétvégén sikerült két alkalommal is meglátogatnunk a Bázist,  október 29-én és 31-én. Résztvevők: Asztalos Tibor, Sánta Gábor, Sebők László, Székely Péter. Első alkalommal a mórahalmiak kértek bemutatót, amin szép számmal meg is jelentek gyerekek és felnőttek egyaránt. A hidegre azonban nem készültek fel megfelelően, így kb. 1 óra elteltével "megfutamodtak" szegények... Mindkét alkalommal kiváló ég fogadott minket némi párásodással. Az éjszakák egyre hűlnek, alaposan fel kell öltözködni!
A 2005-ös találkozónkról felkerült pár kép a honlapra, Gárgyán Gabriella által készítettek mégpediglen.


2005. október 28.

Felkerült néhány kép a júliusi, mórahalmi hús-sütésről Kiss László jóvoltából. Pár sorban beszámoltam az őszi találkozóról és feltettem két képet az október 3-i részleges napfogyatkozásról.

2005. október 20.

Sikeresen lezajlott az őszi találkozónk. Bár nem sikerült mindenkit levélben megszólítani, számos közelben lakó amatőrcsillagász és egyetemi hallgató meglátogatta a rendezvényt, összességében kb. 40-en lehettünk. Rövidesen (remélhetőleg) hosszabb beszámoló és fényképek is felkerülnek majd a honlapra. Ezúttal indenkinek köszönöm lebonyolításban nyújtott segítségét!

2005. szeptember 28.

Ismét megrendezzük csoportunk szokásos őszi találkozóját. Az esemény időpontja: 2005. október 15., szombat, 10h, helyszíne pedig a Füvészkerti Egyetemi Csillagvizsgáló. Szeged környéki amatőrtársainkat levélben tájékoztatjuk, míg "távoli" társaink az MCSE elektronikus fórumain kapnak majd tájékoztatást.

Az október 3-i részleges napfogyatkozásra a Tanszék oktatóival/hallgatóival együtt készülünk: nyilvános távcsöves bemutatást szervezünk a Dóm téren. Csatlakozhat hozzánk bárki, főleg bemutatást vállaló társunk.


2005. augusztus 9.

Szabó Gyulától Bostonból kaptunk egy cirkumzenitális gyűrűt megörökítő fotót.

2005. augusztus 2.

Asztalos Tibor küldött egy Hold-Fiastyúk felvételt. A Hold rovatban találjátok. A legutóbbi hússütésről remélhetőleg kapunk (digitális) felvételeket.

2005. július 14.

Ismét egy együttállás Asztalos Tibortól: ezen felvételén szintén a Hold és a Jupiter párosa van "elcsípve".
Szombaton (16-án) remélhetőleg sikerül népes csapatunkat összeterelni egy közös főzés erejéig a bázison.

2005. május 23.

Asztalos Tibor legújabb felvételén a Hold és a Jupiter párosa van megörökítve.

2005. május 17.

Kiss Lászlótól, Ausztráliából kaptunk egy "déli féltekei" együttállást: az Ikrek, Szaturnusz, Hold, Orion látható rajta.
Mindez persze fejjel lefelé...


2005. május 04.

Fehér Ferenc küldött két webkamerával készült Jupiter képet.

2005. április 28.

Újabb képeink: Asztalos Tibortól egy Hold-Jupiter együttes, Fehér Ferenctől pedig webkamerás képeket kaptunk, melyek a Bázison készültek 2005 április 2-án, jelesül a Szaturnuszról és az M3-ról.

2005. április 18.

Asztalos Tibor küldött ismét képeket. A felvételeket a Hold-rovatban találhatjátok meg. Az egyik érdekessége 3 darab, alakzatban repülő műhold.

2005. április 6.

Hétvégén sikerült ismét észlelni a mórahalmi bázison! Ezúttal sikerült elcsípni egy kb.  -8 magnitúdós  tűzgömböt is.
Felkerült az Egyéb képek rovatba Asztalos Tibor két "kelős"-képe.


2005. március 29.

Felkerült Asztalos Tibor új Hold-halója. A képen a Jupiter is megtalálható. Ezenkívül a Caldwell-objektumok listáját is megtalálhatjátok a linkek között szöveges formátumban.

2005. február 14.

Gyarapodott képgyűjteményünk: Balogh Gábor és Bucsi Gábor készített H-alfa felvételeket a Napról a tavaly őszi halászlé-főzés alkalmából.
Ezen kívül két Hold-felvételt is kaptunk Gábortól.

2005. február 4.

Asztalos Tibor digitális "trükkfelvételét" az Antarest fedő Holdról az Egyéb képek rovatban láthatjátok, itt.

2005. február 3.

Felkerült Asztalos Tibor egy felvétele a kelő Holdról a Hold-rovatba, valamint az egyebek közé egy kép a "Bázis" csillagos egéről.
Beszámoló az avatásról itt található!

2005. január 28.

Az év első szombatján, január 8-án végre sikerült felavatni a mórahalmi bázist. Este 6 órától gyülekeztünk. Résztvevők: Asztalos Tibor, Balogh Gábor, Bonyák János, Bonyák Tímea, Csorvási Róbert, Fehér Ferenc, Sántha Miklós, Sebők László, Székely Péter. Főbb műszereink: 4 db 15 cm-es távcső (Newton, Makszutov-Newton, Makszutov-Cassegrain). A kiváló ég mellett nagyon erős volt a párásodás, ez vezetett ahhoz, hogy éjfél után elindultunk haza.
Mindannyian elégedettek vagyunk a hely paramétereivel, az autók forgalma is gyorsan konvergált az óránkénti egy-két (majdnem észrevehetetlen) szintre.
Asztalos Tibor tollából a márciusi Meteorban fog megjelenni részletes, fotókkal illusztrált cikk a bázisról!

Új felvételeinkből tallózhattok: üstökös, sarki fény, Hold-haló.

2005. január 6.

Új, vezetett képet kaptunk Asztalos Tibortól a  Machholz üstökösről. Rövidesen átköltözik honlapunk az MCSE központi szerverére, erre most kaptunk igéretet Tepliczky Istvántól.

2005. január 5.

Ismét néhány új/régi felvétellel bővült a kínálat: Fehér Ferenc tavalyi képeivel (Vénusz-Jupiter együttállás, Holdkelte, Holdfogyatkozás és egy szép szivárvány), valamint Asztalos Tibor tavalyi üstökösről készült fotójával.

2005. január 3.


4 új kép került fel a honlapra: Kiss László 2 bolygó együttállása, Asztalos Tibor csatlakozott ezekhez egy újabb hasonló képpel, valamint kaptunk tőle egy (illetve kettő...) felvételt a  C/2004 Q2 Machholz üstökösről.

2004. december 30
.


Két új holdhalóval gyarapodott a gyűjteményünk Asztalos Tibornak köszönhetően,  valamint  Kiss Lászlótól is kaptunk két felvételt, amelyek ezentúl szintén megtalálhatóak a honlapon: egy bolygó együttállás és egy vadon élő koala képe!
Mindenkinek B.Ú.É.K.!

2004. december 15
.


Felkerült Asztalos Tibor két fenyképe az együttállások rovatba  a december 7-i Hold-Jupiter közelségről.  Az Egyesült Államokban fedés is megfigyelhető volt!
Honlapunk nyitóképén fellelhető kabalaállatunk fényképe is.
Sajnos a ködös/párás idő miatt még nem volt lehetőségünk a mórahalmi észlelőbázis felavatására, talán most hétvégén...

2004. november 29.

Múlt kedden meglátogattuk a mórahalmi "észlelőbázist"! Reméljük optimizmusunk megalapozott és tényleg tudjuk majd használni a helyet észlelésekre. Bár viharos szél fújt és nem volt kulcsunk a házhoz (vagyis csak kívülről tudtunk szemlélődni ), mégis pozítív benyomást keltett a hely. Csupán néhány távoli lámpa fénye sejlett át a fák között, megfelelő pozicionálással (azaz pár méter sétával) a teljes panoráma befogható. Az aszfaltút, ami öszeköti Mórahalmot Röszkével néhány méterre megy el a ház mögött, de minimális forgalmat tapasztaltunk. 5-10 percenként ment el egy-egy autó, mely ráta feltehetőleg éjszaka még kedvezőbb lesz.

Felkerült a honlapra Derekas Alíz és Kiss László képe a Kis Magellán-felhőről. Itt látható.

2004. november 23.

2004. november 15-től Székely Péter látja el egyszemélyben az SzHCS vezetését, Mészáros Szabolcsnak ezúton is köszönjük az elmúlt években a csoportért végzett munkáját.

Néhány apró változást/fejlesztést szeretnénk a csoport életében elérni, ezek a következőek:

1., Rendszeres (legalább havi egyszeri alkalom) észlelőnapok tartása. Erre egyenlőre az újhold körüli péntek/szombat tűnik a legalkalmasabbnak. Ezek a napok természetesen nem zárják ki az egyéb égi látványosságok apropóján való összejöveteleinket. Asztalos Tibor jelenleg a mórahalmi polgármester köreiben "puhatolódzik" egy esetleges állandó észlelőbázis megteremtéséért, ami egy használaton kívüli tanyasi iskola képében realizálódhat. Ennek sikere nagyban előrelendítené a rendszeres észlelőmunkát.

2., Tavasszal, a kicsit enyhébb időjárás beköszöntével szeretnénk a 20 cm-es Newton-t is használhatóbb állapotba hozni. Ehhez mechanikai karbantartásra és esetlegesen a tükrök újraalumíniumoztatására lesz szükség. Az okulárkihuzat 0.96"-ról 1 1/4"-re  való átalakítása  is több, mint kívánatos.

3., Az idei, remélhetőleg sikeres "főzős" összejöveteleket szeretnénk a jövőben is megejteni néhány alkalommal. Ehhez a kellemes időjáráson kívül némi szervezés is szükségeltetik, valamint a tagok szabadideje. Remélem mindkettő adott lesz, akárcsak idén.

4., Az MCSE kimutatása szerint Szeged előkelő helyen van a maga 56 fős tagságával (vezető vidéki város). Ez a viszonylag magas létszám sajnos nem tükröződik a keddi összejöveteleken. Ennek javítására tehetünk próbálkozásokat. Tudom, hogy eddig is történtek kísérletek az eddig látszólag passzívnak mutatkozó szegediek bevonására, de talán most hátha sikerül néhány lelkes amatőrt rávenni arra, hogy tevékenyen vegyenek részt a találkozóinkon, ne csak az éves összejövelt tiszteljék meg jelenlétükkel. Egy lehetőség a remélhetőleg megvalósuló észlelőbázisra történő meghívás. Ennek érdekében Tepi segítségét kérjük majd a címadatok kinyerésére...

5., Friss vér bevonására egy másik lehetőség a jelenlegi csillagász hallgatók megkörnyékezése - bár az utóbbi idők tendenciája, hogy nem magáért a csillagászatért, az égbolt szeretetéért jönnek a szakra, hanem mert épp nem jutott más az eszükbe stb. De ez más lapra tartozik természetesen. Emberanyag mindenesetre adott.

6., Az SzHCS levelezőlistája továbbra is él, bárki írhat rá: szhcs@titan.physx.u-szeged.hu. A jövőben összegyűjthetjük esetleg a tagok telenfonszámait is egy nekünk elérhető helyre.

A honlap bővítése, új vagy régi csillagászati felvételeink (CCD, webkamera, hagyományos) bemutatása természetesen továbbra is folyamatos. A fentiekkel kapcsolatban bárkinek kérdése, észrevétele, ötlete, tanácsa stb. lenne, ne habozzon megkeresni.
                                                                                                                                       (szp)

2004. október 3.

Október 2-án, szombaton sikeresen lezajlott az idei évi találkozónk, melyről ezen az oldalon olvashattok, ahol szintén megtalálhatjátok a találkozó során készült képeket.

2004. szeptember 22.

A mai napon Fehér Ferenc fotói kerültek fel a honlapra. A frissítésseket a Hold, Vénusz, Vénusz-átvonulás és az Egyéb találkozók szekciókban találhatjátok meg.

2004. szeptember 14.

Az MCSE Szegedi Csoportjának ez évi őszi találkozóját október 9-én, szombaton
de. 10 órai kezdettel tartjuk a Szegedi Csillagvizsgáló épületében. A
rendezvény fő programja szak- és amatőrcsillagászok előadásaiból fog állni,
valamint derült idő esetén Nap észlelés Herschel-prizmával. Esti tiszta,
csillagos ég esetén távcsöves észleléssel zárjuk az egész napos programot.
Részletes információkkal Székely Péter (pierre@physx.u-szeged.hu) és Mészáros
Szabolcs (meszi@physx.u-szeged.hu) csoportvezetők állnak az érdeklődők
rendelkezésére. A rendezvényre mindenkit szeretettel várunk!


2004. szeptember 13.

Felraktam a Nap észlelés és a halászlé készítéséről szóló képsorozatot ide.

2004. augusztus 10.


Nagy nyári szünet után újra frissült a honlap. Mai nappal legfőképp Asztalos Tibor, Balogh Gábor, Bonyák János és Mészáros Szabolcs felvételeivel bővült a képek szekció szinte össze kategóriája.

2004. május 8.

Hosszú idő után újra frissült a honlap. A képek szekcióban két újabb alszekció indult Együttállások címmel, illetve Egyéb képek címmel.
Új képek kerültek a Nap és a Mélyég rovatba.
A május 5-ei teljes holdfogyatkozásról sajnos lemaradtunk, Szegeden végig felhős
időben volt részünk, így képeket sajnos nem tudtunk készíteni.

2004. február 25.


Újabb két Szaturnusz képpel bővült a galériánk szintén Balogh Gábor jóvoltából.

2004. január 29.

Balogh Gábor képeivel frissültek a Szaturnusz képek és a mélyég galéria.

2004. január 19.

A mai nappal megtekinthetők Asztalos Tibor sarki fény és holdfogyatkozás fotói a képek szekcióban.

2004. január 5.

Asztalos Tibor felhívása a leendő észlelőkhöz:

December 1-én kelt levelemben megírtam, hogy a magam részérol készülodök a
gamma Virginis súroló fedésének megfigyelésére. A fedés sávja Békés megyén halad át.
Bucsi Gábor barátommal vasárnap kimértük a helyszínt. Munkánkat egy katonai térkép és egy GPS kézi készülék segítette.
A helyzet a következő:
A 47-es számú foútvonal Mezoberény-Békés közötti darabjának egy szakaszával párhuzamosan halad a jelenség sávja.
Találtunk egy helyet, amely kifejezetten szerencsés, mivel az utat merolegesen keresztezi egy vízfolyás, két oldalán töltéssel.
A töltés ekképpen meroleges a jelenség sávjára, és akadály nem lévén rajta az észlelok egy egyenesen sorakozhatnak fel,
a létszámtól függo távolságra. Mi Gáborral bejártunk a töltésen a középponttól egyik és másik irányban is 750 méternyi szakaszt.
A töltés mentén található tereptárgyakat rögzítettük, ide bármikor könnyen vissza lehet találni.

A hely térképe letölthető innen.

A fedés főbb adatai (részletes adatok megtalálhatók a Csillagászati Évkönyv 2004-es számában):

Csillag            Belépés(UT)                 Kilépés(UT)              

Gamma Vir    2004.01.14  02:50:39    2004.01.14 03:07:37

A csillag fényessége: 2.8 magnitudó.

2003. december 8.

Felkerültek Balogh Gábor képei és videói a honlapra, frissült szinte az összes kép szekció. A képeket megtaláljátok itt.

2003. november 24.

Újra megnyílt a Szegedi Helyi Csoport honlapja. A honlapon elsősorban a szegedi amatőrcsillagászok által készített csillagászati képeket szeretnénk közzétenni. Az oldalon megtalálhatóak még az éves találkozóink képei, sajnos nem mindegyik évből maradtak emlékek. A hírek szekcióban az aktuális honlapfrissítéseket olvashatjátok majd. A honlap egyes linkjei még nem működnek, de pár napon belül azok is el fognak készülni, kérjük mindenki türelmét. :)
Reméljük mindenki tetszését el fogja nyerni az új oldal.

Üdv,

Mészáros Szabolcs
Székely Péter